Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Nézőpont szerint a magyarok több mint fele (52 százaléka) szerint a szankciók inkább Európának ártanak és nem Oroszországnak.
Pár napja a Transparency International, csütörtökön pedig az Átlátszó igyekszik cáfolni a valóságot, ezúttal az Eurobarometer őszi kutatási eredményeivel – közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán. A bejegyzésben azt írták, hogy
A Nézőpont álláspontja szerint ez a közvélemény megtévesztése, mert rossz kérdésből helytelen következtetést vontak le. Úgy vélik, hogy az adatfelvétel őszi eredménye elavult, mert nem veszi figyelembe az azóta megnövekedett energiaszámlákat. A hivatkozott kérdést rosszul tették fel, mivel összemossa a humanitárius, a pénzügyi és a katonai segítséget, valamint a szankciókat.
A rossz kérdésből rossz következtetés született: az Ukrajna-politika támogatása nem egyenlő a szankciók pártolásával – fogalmaz a Nézőpont.
Az Átlátszó ráadásul a megkérdőjelezhető számokat sem vette át helyesen, de még a hibásan átvett számokat sem adta jól össze”
– tették hozzá.
Kifejtették: az Átlátszó hírével szemben az igazság az, hogy az EU szankciós politikája többet árt Európának, mint Oroszországnak, azaz nem segít Ukrajnának. A Nézőpont egyúttal azt írta, hogy a magyarok több mint fele (52 százaléka) szerint a szankciók inkább Európának ártanak és nem Oroszországnak; összességében 10-ből 8 magyar szerint Európa kárvallottja az unió szankciós politikájának.
(MTI)
Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP